Elállási jog változások

Fontos hír a webáruház üzemeltetők számára, hogy 2014 június 14 -én hatályba lép a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, ugyanakkor az eddig alkalmazott 213/2008. (VIII. 29.) és  17/1999. (II. 5.) hatályát veszíti.

Az elállási jog gyakorlásában számos változást tartalmaz az új jogszabály, így 8 munkanapról 14 napra változik az elállás gyakorlásának a határideje, szabályozásra került, hogy a kiszállítás költségét is vissza kell téríteni elállás esetén és a korábbi 30 nap helyett 14 napon belül kell visszatéríteni a vásárló számára, ugyanakkor az elállás közlésétől ugyanennyi ideje van a fogyasztónak a terméket visszajuttatni, pontosabban a határidő lejárta előtt elküldenie elegendő.

Ez elég különös így belegondolva. A gyakorlatban tehát a fogyasztó elküldi a nyilatkozatát és 14 napon belül vissza kell téríteni a vételárat a nyilatkozat alapján, miközben a terméket adott esetben a kereskedő nem is látta viszont, hisz a 14. napon feladott csomag – főleg postán – a visszatérítés határidejét megelőzően nem feltétlen jut vissza, pedig aki a kereskedelemben él tudja, hogy a visszaküldött termékekre – egyáltalán ugyanaz-e, mint amit elküldtünk a fogyasztónak – annak meglétére, állapotára nagyon kell figyelni, mert utólag pár tízezres tételeket jogilag igen nehéz érvényesíteni.

Érdemes végignyálazni az új jogszabályt teljes egészében, amennyiben eddig nem történt meg és frissíteni az aszf -eket is.

Kategória: Webáruház üzemeltetés | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.